Motorola modemet elvitte a júpíszí és kaptam helyette WebStar -t. Megy a net, úgy, ahogyan mennie kell. Node azért nem volt ez ilyen kelemes emlék....
Természetesen be kellett telefonálni nekik, hogy nem érzem jónak a szolgáltatást. 1221, csörög, menüben egész hamar lehet emberi hangot találni, ami után jön az első ütköző. A hölgy, miután meghallgatta a problémámat, elkérte az előfizető nevét. Jó kisfiú lévén megadtam, hisz másképp nem léphetek közelebb az istenekhez, azaz a technikai szakemberekhez. Ez nem volt elég... kellett a cím. Kérdésemre, hogy az mire kell, a válasz az volt, hogy adatot kell egyeztetni. Értem. Megadtam. Ezután sem fogyott ki a játékvezető a tesztkérdésekből.. jöttek a telefonszámok. Jól feleltem ezekre is, ezért a jutalmam egy kapcsolás volt egy "istenhez". Rövid várakozás után visszahallom az IT szakembertől, hogy mit mondtam el panaszként az imént a recepción, majd elmondja, hogy nem lát semmilyen problémát a modemmel, és a körzetemből más nem jelentett ilyen jellegű hibát. No jönnek az értelmes kérdések. Majdnem egy szinten mozognak az "ellenőrizze, hogy készüléke be van dugva a 220-ba..." érdeklődésnek álcázott sértegetéssel.
- Modemet újraindította?
- Igen, már megtettem.
- Tűzfal van a gépen?
- Igen, de már leszedtem, és úgy is ez volt a helyzet.
Hiába magyaráztam, hogy működik a net, nem fogja tűzfal, sem semmi más.... csak akkor megy el, ha autómatikusra van állítva.
- akkor szerintem hagyja manuális beállításon, ha úgy működik.
- az nem jó, mert ha IP cím változás van egy titokban végrehajtott karbantartás miatt, amiről nem hajlandóak tájékoztatni semmilyen formában, akkor nem lesz netem, amíg nem állítom át jómagam a beállításokat, viszont a netre szükségem van egész nap.
- jó, akkor szerintem meg kéne nézni a tűzfal beállításokat...
Nem értem.. a UPC helpdesk bíblia így kezdődik, hogy "ha hiba van, az csak a tűzfal lehet!" ?!
- nem lehetne esetleg egy modem cserét eszközölni nálam?
- ha úgy gondolja, hogy ezzel megoldódik a probláma, akkor kérhet modem cserét.
- nos.. nem állítom, hogy az a rossz, de meg szeretném próbálni.
- rendben, akkor felveszek egy munkalapot, és telefonálni fognak a kollégák. nekem itt meg van adva egy mobil szám. ez jó még?
kérdezi ezt a recepciós faggatózás sorozat után....
- igen, mondom nem változott.
természetesen meg kellett adnom azért a számot a biztonság kedvéért.
1-2 nappal rá telefonálnak a szerelők, hogy mennének hozzám, de nem este, ahogy kertem, hanem d.u. Mondtam ok.. lehet menni... vannak otthon mindíg.
A modemet valóban ki is cserélték, de aktiválni nem tudták, mert nem voltak képesek a bediktált jelszavammal bejelentkezni a UPC honlapra... Erre föl tárcsázom a 1221-et megint, hogy mi az hogy nem jó a jelszavam, és nem tudják aktiválni a modemet...
Mondanom sem kell... újra mindent vagy semmit játékba csöppentem... A bepötyögött azonosító szám után még mindíg kellettek a mágikus adatok... előfizető neve, címe, telefonok, chips vagy ropi, kék vagy piros, tej vagy kakaó...
A kapcsolás után elpanaszoltam a jelszó problémámat, meg hogy nem tudják regisztrálni a modemet. Kiderült, hogy ez így természetes, hiszen törölték a jelszavamat, de ad egy újat, hiszen ők tök rendesek. Kaptam. Minderről a UPC-s kollégák nem tudtak, nekik ez újdonság volt... mindegy... van net. Hurrá... No akkor meg kellene változtatni a jelszavamat a régire, hogy ne legyen fennakadás sehol, ahol be van állítva. Belépek az adatmódosító honlapra, és beírom a régi, illetve az újnak szánt jelszavam. Erre "unknown error" hibaüzenet jelenik meg, és nem változtat jelszót. Biztos elgépeltem valamit... Az ötödiknél azért ezt a lehetőséget kizartam... marad az, hogy nem jó a honlap.
Újabb telefon a hárombetűs feljebbvalóhoz. El sem hiszem amit hallok... Biztonsági okokból be kéne diktálnom az adataimat, hatha változott...
- az elmúlt néhány napban már jópárszor egyeztettünk... nem változott az elmúlt kb. 2 órában sem semmi.
- értem, de kérem adja meg az adatokat.
Megadtam szépen gyorsan mindent, majd hozzáfűztem, hogy írja oda megjegyzésbe, hogy mikor hallották utoljára... majd kapcsoltak végre egy IT-hoz. Ő felvilágosított róla, hogy lehet hogy valóbvan hibás a weboldal, de próbáljam majd máskor... nem akartam máskor... megkérdeztem, lehet-e most telefonon változtatni. Lehetett... el is kezdtem betűzni, majd avégén megszólal.
- így sajnos nem nézhet ki a jelszó. kell bele betű, és szám is.
- akkor ezért nem fogadja el a weboldal?
- valószínűleg igen. kell bele szám is.
- értem. de nekem kéne a jelszó, amit használtam idáig. nem lehet visszaállítani azt? miért törölték egyáltalán?
- nem lehet megadni azt jelszónak. biztonsági okokból törölte a rendszer.
- kinek a biztonságából?
- a rendszer biztonságából.
érted... a rendszert veszélyezteti az én jelszavam...
eszébe jutott még gyorsan valami a segítőmnek:
- ja, és nem lehetnek benne egymást követő számok sem.
- egyre jobb...
ez is megvolt.. okosabb lettem.. vissza a honlapra az újonnan szerzett információkkal, és találjunk magunknak jelszót, ami belefér a UPC jelszó szabályaiba. Gyakorlatilag az összes általam használt, és fejben tartott jelszavam használati esélyétől elestem, node hosszas elmélkedés után találtam egyet. Lelkesen begépelem, majd ugyanaz a hibaüzenet, mint idáig... lassana sírás határán voltam az idegességtől... Biztos kevés számot írtam bele... próbáltam egyet több számmal.. nem volt jó ugyanúgy... Megintcsak elfogadtam, hogy én vagyok a láma, és rosszul értettem valamit.. sokadik jelszó variáció után feladtam. elátkoztam a UPC rendszerét, és politikáját, és talán ez segített. Bevillant egy szikra az agyam helyére... kipróbáltam a jelszavamat csupa kis betűvel írva, merthogy volt benne kis és nagy betű is... ha már biztonság, akkor adjuk meg a módját. Csupa kis betűvel elfogadta! Elfogadta a kevésbé biztonságos jelszavamat.. menten elkönnyeztem... de nem a gyönyörtől...
Ennyit a biztonságpolitikáról... ilyen-olyan számsor, jelszó hosszúság, kevert alfanumerikus karakterlánc, DE nem lehet benne NAGY betű!
A legjobb pedig, hogy idáig mindíg minden problémámat nekem kellett kitalálnom, megoldanom, és megosztanom a megoldást a szolgáltató, erre a munkakörre felvett dolgozóit. Nem tudják azt sem milyen lehet a jelszó, vagy, hogy más is lehet probláma a tűzfalon kívűl, illetve, hogy a Motorola modem nem megy 100Mbiten, csak 10-en, külömben hol elmegy, hol visszajön a kapcsolat, mintha ki be dugnád az ethernet kábelt. Röhejes, és szánalmas, továbbá szomorú, hogy egy ilyen drága havidíj mögött nincs normális kiszolgálás, támogatás.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése